BLOG
ÉLŐ - Kínában vagyok!
Bangkok
Izraeli országjárás
Török EVS
Velencei karnevál
Ausztria
Bécs
Csehország
Prága
Franciaország
Párizs
Hollandia
Amszterdam
Hongkong
Hongkong
Izrael
Eilat
Jeruzsálem
Tel-Aviv
Kína
Peking
Sanghaj
Sanya, Hainan
Lengyelország
Krakkó
Zakopane
Magyarország
Állatkertek
Velencei-tó
Zenei fesztiválok
Németország
Mannheim, Heidelberg
Olaszország
Velence
Törökország
Gaziantep, Halfeti
Isztambul
Kappadókia
Mersin
Thaiföld
Bangkok

Cikkek: Jurassic Park majmokkal

Ha beírjuk az internetes keresőbe hogy Hainan sziget – és én ezt sokszor megtettem az utazásom előtt –, akkor az első találatok között dobja ki a Majomszigetet, ami így már tavasz eleje óta a fejemben motoszkált.

Több mint hét hónap kínai tartózkodás után már igencsak ideje volt, hogy meglátogassam a helyet, így kijelöltem erre egy vasárnapot. Tipikus késő decemberi nap, 28-30 fok és napsütés. Mint kiderült nem is lakok olyan messze tőle, és bár akadtak fennakadások, 20 perc vonatozás és fél óra taxizás után már ott álltam a jegypénztárnál, ahol a 160 yüanos (kb. 6,400 Ft) belépő fejében be is léphettem a szigetre.

A szárazföldi jegypénztártól a szigetre kétféle módon lehet bejutni: vagy egy nagyjából egyperces hajózással, amit további két perc buszozás követ, vagy a pár perces libegős megoldással. Odafele hajóztam, visszafele libegőztem, de a második mód sokkal szebb és hangulatosabb. Gyönyörű a kilátás a dombokra és a vízre épített házak alkotta településre.

A sziget már önmagában is hangulatos a sok hatalmas pálmafával és egzotikus növénnyel. A Magyarországon nem éppen olcsón kapható növények itt vastag szőnyeget képezve borítják el az erdő alját, és néhol táblák jelzik épp melyik Ficus mellett sétálunk el. Na de nem ezért jöttem!

Az első majomra nagyjából két percet kellett várnom, és úgy megörültem neki, mint… nos, mint majom a farkának. Onnantól nem volt megállás, a kis és nagyobb majmok sorra jöttek elő és lépten-nyomon belebotlottam néhány példányba, ami nem meglepő, tekintve, hogy a pici szigeten közel 2000 majom található. Az egyikük a legelején ellopta a vizem, lecsavarta a kupakot és profin inni kezdett az üvegből. Annyira vicces volt, hogy nem tudtam rá haragudni (és az az ízesített víz amúgy sem volt valami jó).

Volt cirkusz is minden órában, de ez nem nekem való: nem azért jöttem egy ilyen szigetre, hogy kikötözött majmokat és medvéket nézzek.

A majmokkal vigyázni kell, ha piszkálod őket akkor rád ugranak, szeretnek lopni, és nem jó ötlet fenyegető mozdulatot tenni. Ha ezeket betartjuk akkor felejthetetlen élményben lesz részünk, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy egy olyan helyen sétáljon, ahol másodpercenként majmok ugrálnak a feje felett, keresztül az úton, vagy éppen rajtunk.

Tovább olvasom...

Cikkek: Mit együnk a kínai városokban?

Mit együnk a kínai városokban?

Lehet csak én vagyok ilyen elborult gondolkodású, de ha egy külföldi utat tervezek, akkor elsődleges céljaim között van a helyi konyha megismerése. Kínában bóklászva az alap kínai menün kívül – rizs és hús, rizs és szósz, rizs és zöldség, rizs és rizs – sok városban jellegzetes ételeket is volt alkalmam felfedezni.

Peking

Pekingnek a pekingi kacsa olyan, mint nekünk magyaroknak a gulyásleves, kivéve hogy nem leves. És hogy más húsból van, és máshogy készítik, de az ilyen apró különbségek mellett is érződik a hasonlat: a város nevéről egyből beugrik a jellegzetes étel.

Természetesen ezt is lehet rosszul csinálni, például a nagy Wangfujing sétálóutcában lévő boltban kapható zacskózott pekingi kacsa aligha képviseli ugyanazt a színvonalat, mint a tőle pár méterre lévő világhírű Quanjude Roast Duck Restaurant kínálata, ahol cserébe már a köret is többe kerül, mint egy tisztességes wellnesshétvége (minimális költői túlzással). Ha mégis kipróbálnánk a fővárosban a kacsát, akkor javaslom a Mass Foodies Roast Duck-ot, mely barátibb áron, de elsőosztályú minőségben ejt minket ámulatba. A kacsa mennyei, a köretek és a szószok isteni finomak, és a felszolgálók is úgy bánnak az emberrel, mintha a királyi pár látogatott volna a sarki kisvendéglőjükbe. Nekem olyannyira tetszett, hogy Pekingben a nagy fal után ez volt a második kedvenc élményem.

Sanghaj 

Kína legnagyobb városának, Sanghajnak nincs saját „gulyása”, cserébe sokszínű nemzetközi konyhával várja az odalátogatókat (és persze azokat, akik már eleve ott élnek). Az utcán sétálva egymást követik a változatos vendéglátó egységek – a skála az éttermektől a néniig terjed, aki valamilyen fura állatot sütöget egy kövön –, olyan nincs, hogy a korgó hasú látogató ne találjon magának kedvére valót. Ha valaki biztosra menne, akkor a hatalmas Nanjing úton talál food plaza-kat, ahova betérve több emeleten keresztül válogathat az éttermek közül.

Hongkong 

Hongkongban aztán tényleg minden van, és abból is legalább kettő. Tengeri herkentyűs éttermek a Temple utcai éjszakai piacnál, utcai árusok a Nathan Road-on, gyorséttermek minden harmadik utcasarkon, de természetesen hagyományos kínai étkezdéket is találunk szerte a városban. Bár Hongkongnak alapvetően rossz híre van az árakat tekintve, ha nem a puccos éttermekben szórjuk a száz yüanosokat (nagyobb értékű nincs), akkor igazán jó áron ehetünk igazán jót. De ahogy Hongkong sem teljesen egyenlő Kínával, úgy az éttermi felhozatal is erősebben kapcsolódik a nyugati vonal felé. Ha esetleg nagy Forrest Gump rajongó vagy, a Viktória-csúcson van egy Bubba Gump étterem.

Hainan sziget 

Illet volna Hainan-nal kezdenem a sort, hiszen itt élek már 2016 májusa óta és ezt ismerem a legjobban. Őszintén szólva már túl jól ismerem és néha unom is, de mivel nincs kedvem 250 kilométert úszni Vietnámig a változatosabb étrendért, ezért lenyelem a békát (na nem szó szerint, még ha itt nem is lenne olyan meglepő). Lévén egy sziget, a fő alapanyag a vízből kerül ki, a legtöbb esetben nem sokkal azelőtt, hogy elkészülne. Nagyon sok étteremben vannak akváriumok, ahol még az élő állatok közül tudjuk kiválasztani melyiket együk, de egyik sem olyan nagy, mint a sziget legnépszerűbb városában, Sanya-ban található Huochetou Seafood Market. Ezen a tenger melletti piacon végeláthatatlan sorban állnak egymás mellett az akváriumok, benne a frissen fogott állatokkal: halakkal, rákokkal, tintahalakkal, angolnákkal, kagylókkal, csigákkal, és egyéb sci-fi kinézetű példányokkal. Csak mész körbe, rámutatsz arra amelyik tetszik és már mérik is le, zacskóba teszik, kifizeted, és sétálsz tovább.

Az átlag vásárló összegyűjt legalább hat-hétféle állatot, és a rúgkapáló, ollót csattogtató, szabadulni próbáló példányokkal elindul a piactól pár lépésre lévő éttermek felé. Tény, hogy aki nem disznóvágásra járt szülinapi zsúrok helyett azt kicsit érzékenyen érinti, hogy ilyen eleven a vacsora, de hát valamit valamiért. Az éttermek egymást túlharsogva ajánlják szolgáltatásaikat, hogy aztán mindegyik teljesen ugyanúgy, ugyanannyiért készítse el nekünk. Ha nem beszéltek egyetlen közös nyelvet az sem baj: majd a szakács felhívja az egyik barátját akinek van egy huszonöt szóból álló angol szókincse, és vele meg tudod beszélni milyen fűszerezést szeretnél. Ha választottunk éttermet fél óra várakozás után már hozzák is sorjában a megrakott tányérokat, mi pedig az allergiagyógyszert markolászva neki is eshetünk.

+1 Bangkok 

Bangkok egy kicsit kakukktojás a kínai városok között, leginkább mert nem kínai, de végül is majdnem szomszéd, és annyira jó az ottani konyha, hogy muszáj megemlítenem. Thaiföld fővárosa innen a szigetről bő két óra repüléssel megközelíthető, és a sok pozitív élmény hatására még mindenképp vissza szeretnék menni. Azt tudom tanácsolni, hogy aki egyformán szereti a hasát és azt, hogy a pénztárcájában marad pénz egy nagy vacsora után is, akkor látogasson ide. Ahol eddig megfordultam ez volt az egyetlen város, ahol bár szintén nagyon sok amerikai gyorsétterem volt, szinte mind kongott az ürességtől. Hogy miért? Mert az utcán sétálva az ember már egy perc séta alatt talál féltucat olyan helyet, ahol jól tudna lakni. Ha a kedvencemet kéne kiemelni az a pad thai lenne, ami azon kívül hogy isteni finom, még full extrás garnélás változatban is csak 70 baht, ami alig több mint 500 Ft. És az adag nem a fürdőruhaszezon előtt álló bikinimodelleknek készült, ha valaki éhes marad utána, akkor valószínűleg országa szumóválogatottjának egyik tagja. De ezen kívül számos különlegességet is lehet kapni, például kókuszfagylaltot, ahol a tölcsér maga a kókuszdió, és ez is csak 50 baht.

Tovább olvasom...

Cikkek: Kínai számok 1-től 10-ig – ha nem akarsz megszólalni

Minden ember használja az ujjait arra, hogy elmutogassa a számokat, de a nemzetek között eltérő lehet ennek a módszere (elég arra gondolni, hogy a Becstelen brigantyk című filmben mekkora balhét okozott ez a különbség). Íme a számok elmutogatása 1-től 10-ig Kínában, ha a szóbeli kommunikáció még nem az erősséged, vagy csak büszke vagy az ujjaidra és szeretnéd őket mutogatni!

Egy

Az egyes szám elmutogatására a kinyújtott mutatóujjukat használják. Ha esetleg a hagyományos hüvelykujjas változattal próbálkoznál a zöldségesnél, akkor idiótának néz az eladó néni hogy minek lájkolgatod a paradicsomokat.

Kínai egy

Kettő

Itt sem a kis hazánkban megszokott mutogatás a jellemző, azt könnyen nyolcasnak nézik (lásd lejjebb).

Kínai kettes

Három

A hármas elmutogatása igazán könnyű, a hüvelyk- és mutatóujjunkból kört formálunk, míg a másik hármat az ég felé lökjük. Ez egyben azt is jelzi, hogy minden szuper.

Kínai hármas

Négy és öt

Szerencsére ennél a két számnál nem kell órákat tölteni a gyakorlással, elmutogatásuk megfelel az európai szabványnak.

Kínai négyes és ötös

Hat

Itt azért már durvul a helyzet! A hatos elmutogatásához kezünk két szélső ujját a lehető legtávolabbra kell nyújtanunk egymástól, mintha egy telefonkagylót formáznánk.

Kínai hatos

Hét

A hetes elmutogatása már csak igazán profiknak ajánlott; összes ujjbegyünk egy pontban egyesül, miközben az ujjak és a kézfej derékszöget zár be.

Kínai hetes

Nyolc

Reptereken ne nagyon használjuk a biztonsági ellenőrzés során, könnyen félreérthetik szándékunkat.

Kínai nyolcas

Kilenc

A kéz ökölbe szorít, azonban(!) a mutatóujj egy fordított C betűt formáz. Hosszú éjszakákat töltöttem el ennek a trükkös mozdulatnak a betanulásával.

Kínai kilences

Tíz

Állítólag ha hányni kell és ökölbe szorítod a kezed, akkor az segít elmulasztani az ingert. Ez nem tudom mennyire igaz, de az biztos, hogy a kínaiak így mutogatják el a tízet. Továbbá úgy is szokták jelezni, hogy mindkét kezükön csak a mutatóujj van kinyújtva (lásd az egyes számot feljebb), és a két mutatóujjból kereszteznek egy X-et. Ezt is lefotóztam volna, de nincs annyi kezem, hogy két kézzel mutogassak meg még fotózzak is.

Kínai tízes

Tovább olvasom...

Velencei karnevál: Velencei karnevál

Vannak olyan szókapcsolatok, amikre mindenki azonnal tud asszociálni, mint például a lekváros palacsinta, amitől rögtön hangosan kezd korogni a pocak. Valószínűleg ennyire ismert szókapcsolat a velencei karnevál is, melyet ha meghall az ember egyből lelki szemei előtt látja a felvonuló karneválozókat, a gondolásokat és a keskeny csatornákat. Amióta személyesen átéltem nekem a velencei karneválról a hatalmas tömeg az első ami beugrik, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt elképesztő élmény.

Az utat hetekkel az indulás előtt foglaltam le és tettem ezt szerencsével, ugyanis két hétvége között vacilláltam, és végül a vesztes hétvégén olyan fagy volt Velencében, hogy a lagúnák is befagytak. Bezzeg amikor én mentem a nap közepén még a kabátomtól is megszabadulhattam egy kicsit. Így kell ezt csinálni! Na de az utazás. Akármennyire szeretek világot látni, maga az utazás része – buszozás, vonatozás, repülés – sosem tartozott a kedvenceim közé. Mindegyikből élvezek egy 3 órás utat, de egy 12 órás London-Hongkong repülés, vagy a szintén 12-13 órás Budapest-Velence buszozás nem melengette úgy a szívem, mint egy forró tea a kandalló előtt egy hideg téli estén. Sőt inkább úgy hatott rám, mint egy kávé-kóla-energiaital kombó, ugyanis a buszon mindenki tudott aludni rajtam kívül.

Kicsit előreszaladtam; az ilyen egynapos velencei karneválos kirándulások úgy működnek, hogy a csoport péntek este találkozik valahol, zötykölődik a buszon fél napot, majd kora reggel ér Velencébe. Nagyon olcsó, tényleg megéri, csak utána kell pár óra amíg az ember újra érzi az ülepét.

Én olyan utat választottam ami nem egyből Velencébe vitt, hanem a tőle 7 km-re lévő Burano-ra. Ez a kis szigetcsoport maga a csoda: a házak színesek, mindegyik élénk színben pompázik, nagyon vidám hangulatot árasztva magából. Jóleső érzés itt sétálni, az embernek egyszerűen jókedve lesz a sok kék-zöld-rózsaszín-sárga háztól. Burano a csipkekészítésről híres, de az egyszeri látogatónak biztos a házak lesznek azok, amik örökké az emlékezetébe vésődnek.

A következő állomás egy másik szigetcsoport volt, a Velencétől már csak másfél km-re lévő Murano arról nevezetes, hogy 1291 óta az üveggyártás központja. Mivel Velencében a tűzveszély miatt betiltották ezt a tevékenységet a mesterek Murano-ba költöztek, és különleges megbecsülésben részesültek tudásuk miatt. Ugyanakkor ha bárkinek elárulták az üvegkészítés titkát, akkor halállal lakoltak. Törékenyen mesterség, az biztos (ba-damm-tss). Mára Murano is a turistákra állt rá, az idelátogató csoportoknak rövid bemutatót tartanak, én azt láthattam, ahogy az egyik mester pár perc alatt egy gyönyörű lovat készít üvegből.

Üveggyártás Murano

Nem hiszem hogy még mindig hallállal büntetnék őket, máskülönben minden ilyen tizenötperces bemutató után kereshetnének más embert, jó nagy munkaerőhiány lenne. Vásárlásra is van lehetőség, de ember legyen a talpán aki utána még egész nap egy üvegtárgyra akar vigyázni Velencében, ahol néha annyi ember van, hogy a városnézés pogózással ér fel.

Murano-ból 10 perc hajókázás múlva megérkezünk Velencébe, hogy aztán rögtön elveszítsük az összes ismerősünket a tömegben. Miután szerencsésen megtaláltuk akit lehetett akkor nincs más hátra, mint hogy belevessük magunkat a városba. A hajó közel a Szent Márk térhez tesz le, ahol van miből válogatni; Dózse-palota, Szent Márk Bazilika, Campanile, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Szent Márk tér

Akit a történelmi Velence és a múzeumok érdekelnek szerintem ne ilyenkor jöjjön: egyrészt ebben az időszakban csúcsosodik ki a látogatók száma, másrészt ilyenkor érdemes átadni magunkat a karnevál hangulatának. Mert mindenhol jelmezeket látunk, vannak korhű kosztümök, vannak nagyon ötletes és vicces jelmezek, de rengeteg sci-fi ihletett cosplay-ba is belefuthatunk. Ha egy kicsit mi is a részesei szeretnénk lenni ennek, akkor pár euróért vehetünk hagyományos velencei maszkot, ami egy jó szuvenír és szép emlék később is.

Egy nap akkor is gyorsan eltelik Velencében, ha a múzeumokat máskorra hagyjuk. A várost gyalog lehet igazán felfedezni, és bár az utcatáblák (igazából már az utca megnevezés is túlzás) nem sokszor segítenek, eltévedni azért nem olyan könnyű, ha pedig esetleg elfáradnánk, akkor ott a vaporetto. És felfedezni bőven van mit: a hangulatos kis csatornákat, a Grand Canal-t, melyre csodaszép kilátás nyílik a szintén méltán híres Rialto-hídról, a séta közben nagyon jól eső igazi olasz kézműves fagylaltot, és persze a kis éttermeket a helyi pizzával.

A városnak annyira egyedi és különleges hangulata van, ami egyedülálló az egész világon. Ebben sokat számít az, hogy a vízre épült, de emellett még ott van Velence kisugárzása is, ami tényleg magával ragadja az embert. Mindez hatványozottan igaz, amikor mindenfele kosztümös karneválozókat látunk – este külön bemutató keretében a Szent Márk téren –, és persze a gondolákat, ami nagyjából a romantika (és a lehúzás) szinonimája.

Velencei karnevál jelmezesek

A tartalmas napot egy kevésbé tartalmas félnapos hazabuszozás követi, aminek a végén az ember elhatározza, hogy soha többé nem buszozik ennyit. Kivéve persze jövőre, amikor újra eljön megnézni a karnevált.

Tovább olvasom...

Izraeli országjárás: Keresztül-kasul

Anno 2011-ben jó krónikás módjára mindig írtam épp milyen helyeket látogatunk meg és miket csinálunk, ebből született ez a kis tömör utazási napló.

2011. aug. 1. (1. nap)

A csipet-csapat reggel 7-kor találkozott a reptéren, ahol is hosszú elbeszélgetés után felszállhattunk a repülőre. 11:15-kor indult a gép és 14:30-kor ért oda (belekalkulálva az egy óra időeltolódást). Sosem felejtem el amikor a repülőgép ablakán kinézve megpillantottam Izraelt, ahogy a tenger egyszer csak véget ér. Először láttam tengert de nem csak emiatt fogott meg a látvány, gyönyörű volt.

A repülőből kiszállva egyből megcsapott a trópusi meleg, és a sok pálmafa is kellemes benyomást tett rám, ezek szintén új élmények voltak. Egy rövid eligazítás után elfoglaltuk a buszt, ki-ki megkapta a számát (így létszámellenőrzésnél egyből kiderül ha valaki hiányzik), és alkalmam van elcsodálkozni azon, hogy az autópálya mentén is pálmafák vannak, hogy milyen szép a naplemente a tenger felett és hogy milyen rohadt meleg van.

Haifára menet megálltunk egy szupermarketben, ahol már elkezdtük idegenvezetőnk, Zoli módszeres faggatását. Szerintem kezdte sejteni, hogy ez nem egy szokványos csoport, de már nem volt visszaút. A csoporthoz még csatlakozott egy izraeli katona is, aki mind a tíz napban velünk utazott. Haifára érve megvacsoráztunk a svédasztalnál, utána amíg mindenki kicsomagolt én egy szál fürdőruhában próbáltam megkeresni a szálloda állítólagos medencéjét, sikertelenül. Egy laza kis beszélgetés után nyakunkba vettük a várost, és elgyönyörködtünk Haifa esti látképében. Zoli ekkor hülyézett le először, de nem utoljára.

Napi Zoli:

„Itt szép lehetsz, de okos nem.”
 

2011. aug. 2. (2. nap)

Reggel útnak indultunk, hogy nappali fényben is megcsodáljuk Haifát a kilátóból. Nagyon párás volt a levegő, viszont cserébe legalább iszonyat meleg is. De a Bahai Kert így is gyönyörű volt.

Amikor naivan azt hittem, hogy messze kis hazánktól pár hétig nem kell hallanom Flour Tomi Mizuját, hát hatalmas meglepetés ért a buszon. És még sokszor amíg ott voltunk, mondhatni a csapat himnusza lett.

A nap folyamán ellátogattunk a magyar nyelvű zsidó múzeumba, ahol a csoport egyik fele a kiállítást nézte, míg a másik egy videót. Később a sikátorokban bóklásztunk, helyi ortodox zsidó kisfiúkkal fotózkodtunk (szigorúan csak a fiúk), megnéztünk egy gyertyaöntőt és egy zsinagógát. Séta közben a datolya- és fügefák, valamint a szőlő látványa az utcán volt az ami nagyon tetszett, otthon nem igazán őshonosok ezek a gyümölcsök.

Később kibuszoztunk a libanoni határhoz egy kibucba, ahol az egyik kicsit őrült határőrrel beszélgettünk. Azt mondta egy nap alatt le tudnák bombázni Libanon vízkészletének nagyját, és ezt Libanon is tudja, valószínűleg ezért hagyott fel a támadásokkal.

Vacsorára megérkeztünk Bet Alfába egy kibucba, ahol evés és egy kis csapatépítés után kényelmesen ejtőztünk a függőágyakban sört iszogatva, miközben a csillagokat nézegettük a hihetetlenül tiszta égbolton.
 

2012. aug. 3. (3. nap)

Mint Zolitól megtudtuk Izraelben öt éghajlat van, és amikor a trópusin haladtunk át muszáj volt banánfürtökkel fotózkodni. Miután Zoli és a csapatvezetőnk, Dóri nagy nehezen visszatereltek minket a buszra, menet közben láthattuk a híres Kineret-tavat is, ahol Jézus a vízen járt.

Megálltunk a Jordán-folyónál ahol Jézus megkeresztelkedett, majd hatalmas datolyafákkal pózoltunk.

Ezen a napon vezetett be először minket Zoli kedvenc függőségébe, az Aroma kávézó italaiba. Miután megkóstoltuk megértettük rajongását. Később megnéztük a 73 katona helikopteres emlékművét, ahol a felállított kövek helikopterek képét formázzák. Itt és a mellette lévő vizes emlékműnél újra volt alkalmam elcsodálkozni, milyen zseniálisak a zsidó jelképek.

Utunkat egy vízi túrán folytattuk, aminek az elején kipróbáltunk egy drúz ételt: egy nagy palacsinta tészta, benne sok fűszer, olívaolaj meg túró (plusz a visszajáró pénzt is odatette a bácsi, amitől a KÖJÁL kirendelt embere azon nyomban infarktust kapna). Mindenesetre a vízesések szépek voltak, és a hatalmas kaktuszok is, ahol a Zoli által pucolt sabra is finomnak bizonyult (nem annyira mint a Sabra likőr, de azt csak később kóstoltam meg). Ebédre pizzát nyammogtunk.

Vacsora előtt elmentünk pancsolnia kibuc uszodájába, ami igencsak jólesett, ahogy a 30 fős röpimeccs is. Utána néhány fiú és pár belevaló lányka társaságában szuper focimeccset játszottunk, ami a pálmafákkal határolt pálya miatt volt felejthetetlen.

Este szabadfoglalkozás keretében vicces függőágyas fotókat csináltunk egymásról, amit a lustaság miatt inkább e-mailben küldtünk el egymásnak, csak hogy ne kelljen felkelni és két métert sétálni a szomszédos függőágyig.
 

2012. aug. 4. (4. nap)

Miután elhagytuk a kibucot utunk a közelben lévő természetesen kialakult medencékhez vezetett, ami a legszebb „uszoda” volt, amit valaha láttam. Búvárkodtunk, úszkáltunk, és lábpedikűröztettünk a halakkal, ami máshol egy vagyon, itt meg csak elég volt hozzá bemenni a vízbe.

Miután összetereltek minket Jeruzsálem felé vettük az irányt, amit egyszerre pillantottunk meg, ugyanis ahogy kijöttünk egy hosszú alagútból és meghallottuk Zoli felszólítását, egyszerre láttuk meg a híres várost. Itt (merő véletlenségből egy Aromában) találkoztunk nyolc katonánkkal, aki innentől pár napig velünk maradtak, négy lány és négy fiú. Miután gyönyörködtünk a látképen két kilátóból is, elfoglaltuk szállásainkat a Jerusalem Tower-ben. Este közös beszélgetés és játék, immár a katonákkal kiegészülve.

2011. aug. 5. (5. nap)

Meglátogattuk az Izrael Múzeumot, ahol többek között a Holt-tengeri tekercseket is őrzik. Séta után a Parlament előtt hallgattuk Zolit és fotózkodtunk az óriási menóra előtt.

Később belevetettük magunkat az óvárosi piac forgatagába, ahol mindenkit magával ragadott a hangulat és a szembe jövő emberek áradata. Személy szerint ittam két-háromféle jégkását, és kipróbáltam a frissen csavart répalevet, amit soha többé, két korty után kezébe is nyomtam az első csoporttársamnak aki szembejött a piacon. Miután visszamentünk a szállásra Dórival elmentünk strandpapucsot venni nekem, tökéletesen szuperál, pedig csak 15 sékel volt.

Este közösen elmentünk a nagy zsinagógába sabbath alkalmából, ahol a fiúk és lányok egymástól elszeparálva imádkozhattak vagy csodálhatták a zsinagógát. Visszaérve a szállóba a zsidó hagyományoknak megfelelően áldást mondtunk a kenyérre és borra, majd megvacsoráztunk. Bár én nem vagyok vallásos, tetszett az egész alkalomnak az ünnepélyes hangulata. Jeruzsálemben éjszaka is hatalmas élet van, tele van fiatalokkal az utca, de most péntek lévén alig lehetett embereket vagy járműveket látni.
 

2011. aug. 6. (6. nap)

Nyakunkba vettük az Óvárost, megnéztük az utolsó vacsora színhelyét és Mária sírját. Utána végre közelről is megcsodálhattuk a siratófalat, amit már gondolom többen évek óta nagyon vártunk. Akinek volt kedve (és cetlije), az kis kívánságait leírva egy papírra a fal réseibe tehette, én is így tettem.

Később beszélgettünk a holokausztról, hogy kinek mit jelent, hogy dolgozzák fel a családok és hasonló témák, majd viccesebb vizekre evezve a katonák által kitalált játékokat játszottuk, amivel szerencsére újra jó lett a hangulat a szomorú témák után.

Este újabb séta Jeruzsálemben a nemrég felújított sétálóutcában, ahol lebontás előtt a házak tégláit számokkal látták el, így a felújítás után a szétszedett házak tökéletesen a régi formájukban épültek meg újra. Zseniális, ha engem kérdeztek. Az egy órás szabadidős bóklászást mindenki máshogy használta ki, volt, aki a boltnézegetés után enni ment, és van, aki beszállt egy szuper utcai zenélésbe (rajtam kívül a fél Taglit-csoport, a gitárnál a katonai kísérőnk muzsikált).

Később az egyik kedves katona kínálásra nem lehetett nemet mondani, így a felajánlott itókából (név szerint Arak) mindenki elfogadott. Nem mondom hogy nagyon erős volt, de akadt olyan udvariatlan és kevésbé harcedzett személy, aki a feles lenyelését követő harmadik másodpercben már ki is hányta. Voltunk bulizni is, különös élmény volt a világ egyik leghíresebb történelmi városában szórakozóhelyre menni.
 

2011. aug. 7. (7. nap)

Elhagyva Jeruzsálemet első utunk a Holocaust múzeumba vezetett (Yad Washem), ahol mindenkit megérintettek a látottak. A gyerekek emlékére kialakított rész különösen szívfacsaró volt, ahogy a tükrök felerősítették az öt gyertya fényét a teremben, miközben rég meghalt gyerekek nevét hallottuk. Bár ez a múzeum nagyon elszomorított és megviselt (mindenkit), örülök, hogy van ilyen hely, mert ezeket a dolgokat sosem szabad elfelejteni vagy letagadni.

Ezután a katonai temetőbe mentünk, ahol szintén mindenki bánatos lett, miközben a gyönyörűen ápolt sírok között sétáltunk, és Zoli történetei csak szomorúbbá tettek minket. Részt vehettünk egy megemlékezésen is, ahol a hadsereg kántora énekelt.

Ezután buszra szálltunk és meg sem álltunk estig, amikor is a Negev-sivatagba értünk. A beduinok hozták a vacsorát, amit egy sátorban négyes csoportokban körbeülve ettünk meg. Ezután letáboroztunk az alvós sátrunkban, tábortűz körül énekeltünk, tevéket lestünk, bóklásztunk a táborban, vagy épp Zoli teáját ittuk. Később galád személyem vezetésével vicces fotókat csináltunk szerencsétlen alvó emberekkel, akik nem is tudták, hogy félszáz műanyag poharat pakolunk rájuk éppen. De a móka mellett is maradt idő gyönyörködni a csillagokban, a sivatagban, meg úgy az egésznek a hangulatában. És bár ezt leírni nem lehet csak átérezni, de ez volt életem egyik legszebb éjszakája.

 

2011. aug. 8. (8. nap)

Reggeli után kettesével lábaink közé kaptunk egy tevét, és uzsgyi a sivatag. Szegény Andris mögöttem az arca alapján már egy életre megbánta, hogy felült a tevére. Ha mindenki képeit beleszámoljuk, nagyjából 3 és 4 ezer közé tehető a képek száma, amit a tevekaravánozás közben ellőttünk. Még egy magányos teve is csatlakozott hozzánk, megunva addigi remete életét.

A sivatagokat elhagyva új állomásunk a Masada volt, ahol is a melegre való tekintettel felvonóval kerültünk fel a világörökség tetejére. Megcsodálhattuk az ősi vízrendszer makettjét, a római légiók nyomait, és még rengeteg dolgot ami a régmúlt emlékeit őrzi. És emellett szerencsére nem is fáztunk a tűző napon 40 fokban.

Ezután egy természetvédelmi parkba mentünk, de előtte könnyes-nyálas búcsút vettünk a katonáktól. Bár csak négy napot voltunk együtt, eléggé a szívünkhöz nőttek (van, akinek nem csak a szívéhez, de ebbe most ne menjünk bele). A parkban vízesésekben fürdőztünk és megmásztunk egy kisebb hegyet, de elég hamar kihajtottak minket, mert ötkor kiengedték az állatokat, és nem akarták hogy bárkit megegyenek (vagy mi őket, ezt nem tisztáztuk).

A park után fürdőgatya fel, és irány a Holt-tenger! Zoli parancsára mindenki belenyalt a vízbe majd belevetettük magunk, és elkészült a 2183. csoportkép is. 20-30 perc fürdőzés és a buszvezető bácsi nyálcsorgató veszettséggyanús „senki nem jön fel vizes gatyában!!” kitörése után visszaszálltunk a buszra, és Eilat-ig meg sem álltunk. És bár az elkövetkező napokban láttam a Vörös- és a Földközi-tengert is, határozottan mondhatom, hogy ez volt a legszebb (még ha a Holt-tenger valójában tó is).

Este Eilat-on „végre” részünk volt egy kis melegben is, bár az esti 34 fok az utcán kicsit szauna volt. A csoport egy része elment Zolival várost nézni, egy része lefeküdt, egy másik része pedig ment volna Zoliékkal, csak lekéste az indulást.
 

2011. aug. 9. (9. nap)

Fél ötkor kelés és irány hegyet mászni, hogy a legjobb helyről lássuk a napfelkeltét. 4:45-kor elindultunk a busszal, és aki látta álmos felvonulásunkat azt hihette, hogy egy zombi-film stábja vonul végig. Én úgy is éreztem magam személy szerint. De megérte, mert miután egymás kezét fogva, csukott szemmel, Zolira hagyatkozva felértünk a hegycsúcsra, gyönyörű látvány tárult elénk. Az izraeli-egyiptomi-szaúd-arábiai-jordániai négyes-határ felett csodaszép látvány volt ahogy felkelt a nap, és beragyogta a Vörös-tengert. Napfelkelte után kattogtak a fotógépek, a geológusok köveket gyűjtöttek, a bénábbak sérüléseket, és szuper Gyűrűk ura idézetekkel spékelt utunk végén lesétáltunk a Vörös-tengerhez. Itt pancsiztunk egy kicsit, láttunk halakat meg rákot, és kitörölve szemünkből a maradék álmosságot és a sós vizet felszálltunk a buszra és visszamentünk a többiekért, akik többre értékelték az alvást mint a napfelkeltét.

Miután elhagytuk eilati szállodánk a Vörös-kanyon volt a következő cél. Olyan gyönyörű sivatagban sétáltunk, amilyet eddig csak filmben láttam. Személy szerint nekem a tengernél és a városoknál is jobban tetszett.

Kora este megérkeztünk Tel-Avivba, ahol meglovagoltuk a Földközi-tengert. A gyanútlan fürdőzőket (mint én) úgy forgatott meg a víz mint a centrifuga, és mártogatott meg kedvesen az iszapban miután hatszor odacsapta a fejem. De még így is szuper volt.

Este Jaffában, az óvárosban sétáltunk, a szokásos peulánkat a parkban tartottuk, ahol vacsora gyanánt frissen sült pereceket ettük.
 

2011. aug. 10. (10. nap)

Meglátogattunk egy tel-avivi mozgássérült központot, ahol kipróbáltuk milyen az élet a kerekesszékben ülve és meghallgattuk egy fiú sztoriját, aki elmesélte mit ért el az életben sérülése után. Nagyon inspiráló volt számomra a fiú bátor kiállása és élni akarása.

Ezután városnézés és ebéd, miközben körülöttünk a tüntetők sátrai a Rothschild úton, akik az utcán élve demonstráltak a magas lakásárak ellen.

Ebéd után megnéztük a híres Függetlenség Termét, ahol először egy videót láttunk, amin nagyjából mindenki bealudt, nem azért mert nem tetszett a film, hanem mert már mindenki hullafáradt volt így tíz nap után. A Függetlenség Termében meghallgattuk Ben Gurion hangját, ahogy kihirdeti Izraelt független országnak, és sok más érdekes tényt, bár én személy szerint folytam le a székről, nemcsak hogy elaludtam de még álmodtam is.

Ezután a piacon bóklásztunk (Zoli: „Olyan pólók vannak itt hogy bepisilsz”) de siettünk, így jutott még egy óra arra is, hogy a Földközi-tenger újfent gatyába (és gatyából ki-) rázzon.

Este eljött a 2. Pre-Tagliton látott film most már idősebb korú főhőse, hogy a hotel tetején meséljen nekünk élményeiről, és hogy utána válaszoljon a kérdéseinkre. Miután a bácsi elment mi elbeszélgettünk kinek milyen volt ez a tíz nap, megkaptuk a pólóink és Orly ajándékait, kitöltöttünk pár kérdőívet és lementünk a tengerpartra egy utolsó közös bandázásra. Néztük a hullámokat, borozgattunk, de egyszer minden jónak eljön a vége, így hajnali 3-kor könnyes búcsút vettünk attól aki hazament.
 

Következő hét

A következő egy hét már a pihenésről szólt, és nem arról, hogy minél több helyet tudjak felfedezni. Első nap megnéztem Jeruzsálemben az ősi földalatti vízrendszert a hozzákapcsolódó érdekes idegenvezetéssel.

A városban találkoztam nagypapám barátaival, akik nem csak hogy engem, de még őt sem látták soha, csak telefonon és e-mailben tartották a kapcsolatot. Ennek ellenére nagyon kedvesen vártak, a dugó miatt sokat késtem de az idős bácsi rendületlenül várt a napon, hatalmas és kellemes ebéddel vártak. Ráadásul pár nappal korábban - amikor maguktól felkerestek jeruzsálemi szállodámban - kiderült, hogy az unokájuké az egyik legnagyobb szórakozóhely a városban, úgyhogy ingyen ihattam és bulizhattam ott. Újból volt alkalmam elcsodálkozni az izraeli vendégszereteten.

A fél napos jeruzsálemi program után átbuszoztam Tel-Avivba, ahol többnyire a tengerparton loptam a napot, elmentem egy iszonyat hangulatos szabadtéri bárba, ahol az asztalhoz leülve az arcomba csapott a sós permet, ahogy a két méterre lévő tenger megtört a sziklákon. Nem mintha ez elfeledtette volna velem azt, hogy egy abszint 3-4 ezer forintnak megfelelő sékelbe került. Voltam egy jacht-os úton is a tengeren, ahol a legjobban a tűzhely kiépítése tetszett, mely úgy volt kialakítva, hogy nagy hullámok között is vízszintes marad. Ami kevésbé tetszett hogy kihánytam a reggelim, mert a nagy hullámok csak a tűzhelyet kímélték, engem nem.

A három nap után átbuszoztam Eilat-ba, ez egy öt órás út volt a sivatagon át. Gyönyörű volt a látvány, sokkal nagyobb élmény volt mintha csak átrepültem volna.

Eilat-on folytattam a Tel-Avivos hagyományt és ugyanúgy a tengerparton fetrengtem, csak ezúttal a Vörös-tengernél. És ezúttal nem a hullámokkal harcoltam, hiszen a tengernek ezen a keskeny részén nincsenek hullámok, ellenben kiválóan lehetett snorkelkedni. Elég egy szemüveg, egy pipa és egy uszony, és máris egy teljesen más világba csöppen az ember, gyönyörű a víz alatti birodalom. A Némó nyomában komplett stábja mellett számos másféle halat és felismerhetetlen élőlényt láttam a lélegzetelállító színes zátonyok között.

 

Ellátogattam a Vízalatti Obszervatóriumhoz is, ami nagyon különleges élmény volt. A jellegzetes fehér torony tetejéből kilátás nyílik a tengerre és a sivatagra, míg az aljában – mely már a vízszint alatt van – beláthatunk a tenger életében. Ellentétben egy állatkerttel így nem fogságban lévő állatokat látunk, hanem bepillanthatunk a mindennapi életükbe, ahogy elúsznak az üvegfalak előtt. Hasonló élmény volt utazni a Coral 2000 Cruise-zal, mely egy üvegfenekű hajó. Ha lentre ülünk akkor menetközben szó szerint a korallzátonyok és az állatok mellett utazunk. A fentieken kívül még megnéztem a speciális moziban egy kisfilmet, a teknősöket és a többi állatot, valamint egy finom ebéd is belefért a napba. Kifelé megkörnyékeztek egy kis tevegelésre, olyan módon, ahogy otthon a kisgyerekek mennek körbe-körbe a pónikon.

Éjszaka itt is nagy élet van, de elég hamar megtapasztaltam a saját példámon a többi fiatal miért nem iszik alkoholt az utcán: olyan meleg van, hogy már pár korty az ember fejébe száll.

Négy nap után visszabuszoztam Tel-Avivba és könnyes búcsút vettem Izraeltől, amit nagyon remélem, hogy egy nap még viszontlátok, mert itt mindent megtalál az ember: tengert, sivatagok, nagyvárosokat, és a kézzel fogható történelmet.
 

Ha kedved kaptál Izrael felfedezésére, akkor lehet hogy erre ingyen is lehetőséged van, ha megfelelsz pár feltételnek. Ugorj az alábbi linkre, és keresd meg a Taglitos részt!

Tovább olvasom...

Cikkek: Dolgok, amiket Kínában tanultam meg

Nem kell olyan kényesnek lenni

Én tipikusan abba a kategóriába tartozom, amelyik annyiszor most kezet amivel még éppen nem esik túlzásba. Kínában megtanulja az ember, hogy ne legyen olyan finnyás, amikor az utcán sétálva felülről mindig csöpög rá valami, a lábán meg egy fél disznót húznak át a hentesek a boltban. Hatványozottan segít a dolgon ha egy óvodában dolgozol, ahol egyszerre kell félreugranod egy hányás elől, miközben egy frissen termett pisitócsát próbálsz kikerülni, nem beszélve a kifolyó nyálmennyiségről, mellyel kiszáradt tómedreket lehetne feltölteni.

Matchbox-ból kéne építeni a repülőket

Sokszor hallottam már azt a komolytalan felvetést, hogy mi lenne ha a repülőgépeket a feketedobozok anyagából készítenék, így zuhanáskor nem csak a doboz, hanem az egész repülőgép megúszná. Ezen a gondolatmeneten végigvezetve vetném fel, hogy akkor már inkább matchbox-ból kéne csinálni a repülőket. Nap mint nap látom ahogy a gyerekek dobálják, ütögetik, rátaposnak, és soha egyik autónak sem lett baja. Elpusztíthatatlanok!

Köpni

Fiatalságom minden szabad percét igyekeztem focival tölteni. Játszottam egyesületekben is, ahol mindig irigyeltem a többi fiút milyen jókat tudnak köpni. Én is meg akartam tanulni, de a próbálkozásaim inkább csak a ruhámra és magamra voltak veszélyesek, minthogy menő lett volna. Itt Kínában mindenki köpköd épp amerre áll, így egy idő után én is óhatatlan kényszert éreztem, és fél év után már profin megy a dolog. Alig várom, hogy otthon focizzak!

Ahol nincs sor nincs látnivaló

Ezt főleg a nagyvárosokban, Pekingben és Sanghajban tapasztaltam: az emberek imádnak sorban állni és odacsődülni dolgokhoz, akkor is ha nem látnak belőle semmit és csak összenyomják egymást. Elég odanézni egy ilyen gruppenre és már tudom hogy van ott valami érdekes, de annyira biztos nem lehet izgi, hogy ezért átverekedjem magam ötezer emberen és tízezer szelfiboton. Ha valami nem olyan érdekes akkor is áll ott pár ember, biztos ami biztos.

Nemcsak én nem értem a kínaiakat, és ők nem értenek engem, de néha egymást sem értik

Az oviba ahol dolgozom a szülők kérték a vezetőséget hogy ne helyi, azaz hainan-i kínai tanárt vegyenek fel, mert nekik olyan tájszólásuk van, hogy a mandarin kínait beszélők nem igazán értik meg. Nekem ezzel szerencsére nincsenek ilyen jellegű problémáim, mert én egyik típusú kínait sem értem meg.

Édesen szeretik a dolgokat

Még nem fejtettem meg az okát, de valamiért a kínaiak édes ízűre készítik el azt is, aminek sósnak kéne lennie. Tehát a popcorn is édes, a kenyér kalácsízű (nem beszélve a benne lévő mazsola és babdarabokról), de még a natúr joghurt is édes, ahelyett hogy tisztességesen natúr lenne.

Triplán csomagolnak

Csomagolásnál semmit nem bíznak a véletlenre. Ha veszel egy doboz kekszet, amire rá van írva hogy 12 darabot tartalmaz, akkor biztos lehetsz benne, hogy a dobozban a 12 darab el van osztva két 6 darabos csomagra. És ha kinyitod ezeket a csomagokat, akkor abban is egyesével be lesz csomagolva mindegyik keksz.

A gyerekek szeretik nyalogatni magukat

Lehet hogy ez nem kínai sajátosság, de továbbra is nehezen dolgozom fel, amikor a gyerekek minden előzetes jel nélkül elkezdik nyalogatni a kezük, vagy ha ülnek akár a térdük. Olyan is előfordult hogy elbambultam, és arra tértem magamhoz, hogy az egyik gyerkőc az én térdemet nézi jégkrémnek.

Duda

A kínaiak imádják nyomni a dudát, habár mára ez az eszköz elvesztette elsődleges funkcióját. Én ritkán használom vezetés közben, ha mégis akkor kellemes érzéssel tölt el, hogy ezzel is csökkentem a frusztrációm amit a kreszt hírből sem ismerő idióták váltanak ki. Itt viszont úgy nyomják a dudát mintha jutalékot kapnának utána, ugyanakkor teljesen feleslegesen. Egyrészt akire rádudálnak az olyan magas ívben tesz rá mintha süket lenne, aki pedig dudál az ettől egyáltalán nem remél változást, egyszerűen csak muszáj minden percben megnyomni a dudát.

A zebra sehova sem vezet

Sok helyen fel van festve a zebra, de az autósoknak szerintem fogalmuk sincs mit jelentenek ezek a fehér csíkok az út közepén, ahogy valószínűleg azoknak sem akik felfestették, mert akkor aligha vezetne a zebra egyik sövényfalból a másikba, ahol nincs ember aki közlekedne.

Zebra sehova Kínában

Két sávban három sor

Ez pont egy olyan dolog, amin már én is gondolkodtam forró nyári délutánon a dugóban ülve: ha a kétsávos út olyan széles, hogy elférne egymás mellett három autó is, akkor miért ne? Csak amíg engem ezért otthon meglincselnének, itt simán átültetik a gyakorlatba. Mondjuk ennél sokkal durvább dolgokat is csinálnak vezetés közben.

Irigykednek a szakállra

A lányok vonzónak találják, a férfiak pedig megdicsérik a szakállat, mert náluk ez meglehetősen hiánycikk. Az árny oldala a dolognak, hogy elég nehéz normális borotvát találni.

A gyerekek a jót jegyzik meg

Ez sem kínai sajátosság, de hát a cikk címe sem azt sugallja, hogy mindennek amit itt tanultam csak Kínában kell igaznak lennie. A gyerekekkel nagyon sokat foglalkozom és játszom, így elég hamar elkezdenek hozzám kötődni és képesek rajongásig szeretni. Ugyanakkor sokszor szigorú vagyok velük, nem kapnak matricát óra végén, nem játszhatnak, sarokba állítom őket, és ilyenkor természetesen megy is a duzzogás. De következő alkalommal már csak arra emlékeznek mennyire szeretnek velem játszani, és nem azon rugóznak, hogy bezzeg tegnap hogy leszidtam őket. A jót jegyzik meg, nem akarnak megsértődni, és csak jól akarják érezni magukat.

Tovább olvasom...
szia@beferekaborondbe.hu